Tiens javaslata, a halhatatlanság növénye, Gynostemma

Tiens teák és a gynostemma pentahyllum, a halhatatlanság növénye


Tiens Zalaegerszeg javaslata, hogy olvasd el végig ennek a csodálatos növénynek a leírását és azonnal kezd el fogyasztani, hisz a csodák 2013-ban is elmaradnak, ha nem teszünk érte!

  Ötlevelű gynostemma (Gynostemma pentahyllum), a halhatatlanság növénye

Valamennyien hallottunk már arról, hogy a ginzeng mennyire hatékonyan erősíti az immunrendszert és tölti fel energiával a szervezetet.

Van azonban egy másik, kevésbé ismert ázsiai növény is - amelyet a kínaiak használnak, hogy 100 évig, vagy annál is tovább éljenek. Azok, akik Kínában ismerik ennek a növénynek az áldásos tulajdonságait azt mondják rá: olyan, mint a ginzeng, csak jobb.
A növény neve jiaogulan (ejtsd:dzsiogulan) (Gynostemma pentaphyllum), és úgy tűnik, ez lesz a következõ nagy sláger a gyógynövényalapú étrend-kiegészítők között.

A hatásait felsoroló listák szédítően hosszúak, akárcsak a mögötte rejlő tudományos kutatások. Ez az erős antioxidáns, amely a magas vérnyomástól kezdve a krónikus hörghurutig sok mindenre hatásos. (Laboratóriumi kísérletek során tumor gátló hatásúnak is bizonyult.)

A Dél-Kína hegyeirõl származó dzsiogulant (Ötlevelû Gynostemma) elõször a XVI. században ismerték el gyógynövényként. Azóta rengeteg bizonyíték halmozódott fel azzal kapcsolatban, hogy képes egyensúlyba hozni és szabályozni a szervezet működését.

A dzsiogulan rendkívül erős adaptogén - vagyis olyan gyógynövény, amely segíti a szervezet alkalmazkodását és a stresszel való megbirkózását. Más szavakkal, egyensúlyba hozza a szervezet működését.

Stresszhelyzetben az adaptogén segíti a szervezetet. Erősíti az immunrendszert, és megakadályozza, hogy a stressz - legyen az munkahelyi probléma, a levegőben található méreganyagok, nem megfelelő táplálkozás vagy bármi más - károsítsa a szervezetet.

Az 1990-ben végzett állatkísérletek azt mutatták, hogy a növény fokozta az egerek ellenálló képességét túlzott fizikai igénybevétel, oxigénmegvonás, elektromos ingerlés, magas hőmérséklet esetén.

Hasonlóképpen, a dzsiogulan az embereken végzett megfigyelések során is hatékony adaptogénnek bizonyult. 300 sportolónak adtak dzsiogulant verseny előtt, a kontrollcsoport pedig placebót (hatóanyag nélküli készítmény) kapott. A tesztcsoport minden tagja arról számolt be, hogy több energiája volt, élesebbek voltak a reflexeik, ugyanakkor kevésbé izgultak a verseny előtt és közben.


                                            
Gynostemma  Tiens termékek  forras: internet
 Emellett a növény a vizsgált esetek 89-95 százalékában elősegítette a mélyebb,nyugodtabb alvást is.
Vagyis, ha a szervezetnek pihenésre van szüksége, akkor a dzsiogulan abban segíti, ha pedig energiára van szüksége, akkor abban.

A dzsiogulan aktív hatóanyagai erős antioxidánsok, amelyek megkötik a szervezetben található szabad gyököket. Ezzel megelőzik a DNS-károsodást (amelyet az oxidáció okozna), és késleltetik az öregedést - ezért él jó néhány, dzsiogulant használó kínai 100 évig is.

A Loma Linda Egyetem 1992-ben végzett kutatása kimutatta a dzsiogulan antioxidáns hatását.
A növény különböző hatóanyagai többféle ártalmas oxidációs folyamatot is megelőztek.
 A kutatók következtetése szerint „a gipenozid (ez a dzsiogulan aktív molekuláris komponense) átfogó antioxidáns hatása értékes lehet számos betegség, például az érelmeszesedés, májbetegségek és gyulladások kezelésében és megelőzésében".

Részben rendkívül erős antioxidáns hatásának köszönhetően a dzsiogulanról kimutatták, hogy gátolhatja a rákos daganatok növekedését.
Egy állatkísérlet során patkányoknak két hétig dzsiogulant adtak, mielõtt karcinogén (rákkeltő) anyagot juttattak volna a szervezetükbe. Miután 18 héten keresztül kapták a karcinogén anyagot, a patkányokat felboncolták. Nemcsak kevesebb tumort (daganatot) találtak a tesztcsoportban, mint a kontrollcsoportban (azok az állatok dzsiogulant nem kaptak, csak karcinogén anyagot), hanem a dzsiogulan, mintegy
hat héttel késleltette a daganatok kifejlődését is, pedig a patkányok rendszeresen kaptak rákkeltő injekciókat.

A klinikai kutatások során a kutatók felfedezték, hogy a dzsiogulan növelte a természetes ölősejtek aktivitását húgyúti daganatokban szenvedő betegeknél, segítve a szervezetüket, hogy felvegyék a küzdelmet a daganatok növekedése és terjedése ellen.

A magas és alacsony vérnyomás egyaránt káros az egészségre. A szívrohamtól kezdve az agyi keringés összeomlásáig többféle súlyos problémát okozhatnak, ezért mindenképpen foglalkozni kell ezekkel a problémákkal.

A dzsiogulan a megfelelő szintre állítja be a vérnyomást, akár magas, akár alacsony volt eredetileg.
Magas vérnyomásban szenvedő betegek esetében egy klinikai tanulmány során összevetették a ginzenget és a dzsiogulant.
 Megdöbbentő eredményre jutottak: azok közül, akik dzsiogulant szedtek, 82 százalék számolt be jelentős javulásról, míg azok közül, akik ginzenget használtak, csak 46 százalék.



A magas és alacsony vérnyomás egyaránt káros az egészségre. A szívrohamtól kezdve az agyi keringés összeomlásáig többféle súlyos problémát okozhatnak, ezért mindenképpen foglalkozni kell ezekkel a problémákkal.

A dzsiogulan a megfelelő szintre állítja be a vérnyomást, akár magas, akár alacsony volt eredetileg.
Magas vérnyomásban szenvedő betegek esetében egy klinikai tanulmány során összevetették a ginzenget és a dzsiogulant.
 Megdöbbentő eredményre jutottak: azok közül, akik dzsiogulant szedtek, 82 százalék számolt be jelentős javulásról, míg azok közül, akik ginzenget használtak, csak 46 százalék.

A dzsiogulan hasonlóan hatékony a magas koleszterinszint csökkentésében.
Számos klinikai kutatási eredmény látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a dzsiogulan hatékonyan csökkenti az LDL (káros koleszterin) szintjét, ugyanakkor növeli a HDL (hasznos koleszterin) szintjét.

Azzal, hogy az LDL szintjét csökkenti, a dzsiogulan segít megelőzni az érelmeszesedést, agyvérzést és szívinfarktust.

A gipenozidok növelik a szívizom összehúzódó képességét. Ezáltal növelik a szívműködés hatékonyságát.
Egyszerűbben fogalmazva, a dzsiogulan könnyíti a szív munkáját, segíti abban, hogy azonos mennyiségű vért kevesebb erőfeszítéssel legyen képes továbbítani.

Mindezeket az okokat figyelembe véve, a "halhatatlanság-növény" tökéletes sportolóknak vagy aktív életet élő embereknek, akiknek fontos a fizikai teljesítményük.
Fokozódik az állóképességük, és csökken a regenerációhoz szükséges idő. Ezeket a következtetéseket 220 sportoló és 30 egészséges, nem sportoló ember vizsgálatából vonták le.

Az elvégzett színes DOPLER vizsgálat során a kutatók úgy találták, hogy a dzsiogulan aktív hatóanyagai, más gyógynövényekkel együttműködve nagy mértékben növelték a szív által továbbított vér mennyiségét, anélkül, hogy pulzusszámot vagy a vérnyomást növelték volna.
De a szív nem az egyetlen szerv, amelyet a dzsiogulan véd és segít. Jó hatással van a májra is, megóvja a méreganyagok hatásától.

A tüdőnek is hasznos a dzsiogulan, különösen a hörghurut kezelésében, mivel eredetileg ennek a betegségnek a gyógyszereként ismerték Kínában.

Egy 86 bronchitises (idült hörghurut) beteggel végzett vizsgálatban a dzsiogulan a betegek 93 százalékának javított az állapotán. Egy másik vizsgálatban, 96 esetbõl 93 százalékban segített.

/Szerző: Kenneth Anderson/

  Forrás: Internet